Pécsi Zene

Sietve lépek be a táncterembe, ahol még megy az előző csoport órája. A célpontom egy szűk kalapban – ami kizárt, hogy az övé legyen – és kizipzárazott bő, fehér kapucnis pulcsiban áll, és ritmusra ingatja a fejét. Mikor meglát, csak felvonja a szemöldökét, és megjegyzi: „Késtél”. Persze – bólogatok, és sűrű elnézések közepette ülünk le az egyik padra. Velünk szemben a legalább tízen táncolnak egy egész falat elfoglaló nagytükör előtt.  Az alany Horváth Tamás (Totya), aki férj, apa, tanár, a mohácsi Kolping Művészeti Iskola igazgatója, egy barát, egy mókamester, és mellesleg a tánctanárom a T-dance tánciskolában. A beszélgetés alatt többször felugrál, a magnóberendezéshez fut, hogy a táncolóknak zenét rakjon fel, pár ember néha közbeszakít, de mit számít, ha az ember arról beszélgethet amit szeret? Tehát, kezdjük!

Borita:

-   Hány éves vagy?

Totya:

-   37.

B.B.:

- Az első kérdésem, szinte már megszokott: miért pont a hip-hop?

T.:

- Ebbe szerettem bele.

B.B.:

- Ennyi idősen nem ciki ezt képviselni? Ugyanebben a műfajban rengeteg a fiatal, nem érzed magad kilógónak?

T.:

-  Már csak a kezdőket és a piciket tanítom, de képviselem és segítem a haladó csapatokat. Egyébként meg sose késő semmit se elkezdeni…

B.B.:

-  A hip-hop alapvetően Amerikában született. A magyar táncosok át tudják venni ezt a stílust, életérzést, vagy másoljak? Alkottak netán újat?

T.:

-   Át tudtuk venni, és át is tudjuk venni, hiszen nagyon sok tehetséges magyar táncos van, akik nem csak hazánkban, de külföldön is elismerést szereztek, és bizonyítottál tudásukat. A magyarok saját világuk által saját stílust is teremtettek, erre példa csapatunkban Bőhm Attila.

B.B.:

-  Tehát, akkor beszélhetünk „magyar hip-hop”-ról?

T.:

-  Persze, természetesen. Magyarországon is több évtizede múltja van ennek a stílusnak. Az elsők, akik először behozták Zoltán Erika és Kátai Róbert voltak, de azóta, szinte minden nagyvárosban van egy országosan elismert csapat. (Pl.: Pécs – T-dance)

B.B.:

-  Mindig a neten és a Youtube-on kell lógni ahhoz, hogy nyomon kövesd a hip-hop fejlődését?

T.:

-  Nem kimondottan a Youtube-ot kell figyelni, de a net nagy segítség, hogy a világot közelebb hozzuk magunkhoz, és megismerjünk új stílusokat.

B.B.:

-  Ha koreográfiát csinálsz, mik a szempontok, vagy a befolyásoló tényezők?

T.:

-    Minden szempont. A világ minden rezdülése. (Kiknek tanítok, kicsik vagy nagyok, a zene gyors vagy lassú, milyen a csoport, milyen az összetétel, hányan vannak, mit reggeliztem aznap, milyen ruha van rajtam, hány puszit kaptam reggel a gyerekeimtől…)

B.B.:

-   Mi a hip-hop-on belül a kedvenc stílusod?

T.:

-   Az utcai stílusokat szeretem, azon belül is a house-t.

B.B.:

-   Miért?

T.:

-   Számomra ez a legkötetlenebb és legfelszabadítóbb.

B.B.:

-  A táncos gönc mellett van olyan ruhád is, amit civilbe hordasz?

T.:

-     A hip-hop öltözködési stílusa beleivódott a mindennapjaimba, de természetesen vannak „civil” ruháim is. Mivel a munkám ezt kívánja, hordok öltönyt. És alsógatyát meg zoknit is.

B.B.:

-   Van/vannak olyan táncos/-ok akiket úgymond „életművednek” tekintesz? Ha igen, miért?

T.:

-  Igen, vannak ilyen táncosaim. Hogy miért? (az alanyom felsóhajtott, és láttam, a szemében egy percre a büszkeséget, ahogy végignézett a csapatán, majd folytatta:) Vannak olyan táncosaim, akik több mint 10 éve vannak mellettem, és nekik át tudtam adni, minden tudásomat, sőt, tudtam nekik lehetőséget biztosítani, utat mutatni a fejlődés felé, és ők éltek is ezzel. Így mára országosan és nemzetközileg is elismertek, és mindezek mellett emberek tudtak maradni. Meg van bennük a tánc iránti tisztelet és alázat.

B.B.:

-  Végül az utolsó kérdésem: hogyan határoznád meg a tánc fogalmát, neked mit jelent?

T.:

-   A tánc hobbi, munka, szenvedély, szerelem, érzés, élet, barátság, egy mosoly, öröm, bánat, izzadtság, könnyek, lehetőség, fejlődés, újdonság, életút…

 A szinte könnyeket előcsaló definíció után, nem volt más hátra, mint mindezt megtapasztalni magában a cselekvésben, a TÁNCban, és hogy akkor mit tapasztal az ember? Keressetek minket, gyertek és csatlakozzatok…!

Középiskolások egyik réme Vörösmarty Csongor és Tündé-je. Nemcsak azért, mert bonyolult, romantikus szövege nem könnyíti meg az olvasást, hanem sok létfilozófiai kérdést is feszeget, és a népies elemek sem állnak túl közel a jelenkor olvasójához. A pécsi Janus Egyetemi Színház most mégis színpadra vitte.

Ez a plakát egy képben el tudja mondani, miről szól a darab.. szerintem zseniális :)

Egy személyes vallomással kell kezdenem: egyszer vettem a kezembe ezt a művet, és az első öt oldal után el is hajítottam, én ezt nem olvasom el, egy mukkot sem lehet belőle érteni. Kicsit húztam is a számat, mikor a magyartanárom elráncigált erre az előadásra. Jó néhányszor voltam már a JESzben - azaz a Janus Egyetemi Színházban - de tartottam tőle, hogy valami nagyon kortárs, nagyon művészi maszlagot akarnak a nyakamba varrni.Óriásit tévedtem.

Kezdjük talán azzal, hogy maga a környezet is különleges: a JESz nem a tisztes, formális színház, egyáltalán nem ciki tornacipőben és rövidgatyában besétálni, sőt, ez alkalommal annyi néző volt, hogy egyeseket a padlóra, a színpad szélére ültettek le. Volt egy hangulata, mit ne mondjak. A néző különben is végig a darab része: legjobban akkor ijedtünk meg, amikor Ledér, a csábító a közönség soraiból sétál elő...

Csongor - Zakariás Máté

A díszlet és a jelmezek nagyon letisztultak voltak, hiszen maga a darab is annyira tele van varázslattal és mesével, teljesen felesleges ezt még a néző arcába nyomni. Ilyen puritán keretek közt a romantikus hatás teljes mértékben érvényesül, hiszen maga a puszta szöveg is tömény költészet, és megfelelő keretek közt a költészet egyenlő vegytiszta gyönyörrel. (Mondom ezt én, aki nem bírta végigolvasni.).  Ez az előadás megszeretteti veled a szöveget, az egzotikumot, észre sem veszed, de máris a része vagy ennek a világnak, ami tele van ördögfiókákkal, bűvös bocskorokkal, boszorkányokkal és tündérekkel. Mégcsak nem is erőltetett vagy giccses. Ez pedig csakis a rendezés érdeme.

Nem tudom, én vagyok-e az egyetlen, de engem a főszerelmes főszereplőpár általában idegesít. Rómeó kifejezetten az idegeimre megy, amikor csak sóhajtozik, hogy "Júlia..." Ezek a híres szerelmespárok annyira, de annyira szeretik egymást, csak azt soha nem tudjuk meg, hogy miért. Ez az előadás sem volt kivétel, de a hősszerelmes-effekt sokkal kevésbé volt zavaró. Néhol még meg is hatódtam. Üdítő volt viszont a "földi" szerelmespár, Ilma - vagy, ha úgy tetszik, Böske - és Balga, Csongor szolgájának a kettőse. Emberi sorsok és emberi szerepek, veszekednek is, meg szeretik is egymást, Böske menekül  Balga elől, közben a férje más lányok felé is kacsingat, de azért bolondulnak egymásért, szóval, semmi sem tökéletes. De a vége sokkal érthetőbb és emberibb. Életszerűbb.Ez pedig jó, annyira jó, a sok mitikus felfordulás és filozófia után jól esik az ember szemének egy kis poros, alacsonyabb rendű románc.  A szövegen nyilván nehezen lehet változtatni, legfeljebb húzni, de ez a két szereplő a darab egyik fő motorja.

A negatív szereplőket csak dicsérni tudom. Mirigy, Pásztó Renáta olyan jól rikácsol, hogy meghűl az ereidben a vér. Az ördögfiókák  - Szabó Márk József, Horváth Martin és Nagy Péter - tényleg nem túl aranyosak, fel-alá rohangálnak, ordibálnak, verekednek, és ez természetes, jön, nem giccses és nincs megcsinálva. (Legalábbis a mélyen tisztelt drága publikum ezt nem érzékeli,) Egyébként elég sokat verekednek a színpadon, és jól csinálják. Nyilván senki nem üt meg senkit igazán, de érzékelni lehet az ütések erejét és a haragot, ami ezeket az ütéseket okozza.

Vörösmarty azért feladta a leckét, amikor azonkívül, hogy az "igaz szerelem" kérdéskörét akarta körbejárni népies köntösben. Most három alakot egy szereplőbe gyúrtak: a Kalmár, a Fejedelem és a Tudós ugyanaz. AZ első alkalommal, amikor megjelenik, ezt a hármat - pénzt, hatalmat, tudományt - ajánlja fel Csongornak alternatívaként a szerelme helyett. Egyenesen keresztül vonul Inhof László a színpadon, semmi más sem zajlik a monológján kívül, és így a közönség alkalmat és időt is kap arra, hogy megértse, amit mond, hiszen nem kell ezer más dologra figyelni közben.

Még mindig nem tudom eldönteni, hogy pozitívum vagy negatívum-e, amit a rendezés művelt a darab végével. Nem mondom el a konkrét eseményeket, mindenki kotródjon el színházba, és nézze meg. Változott az eredeti szöveghez képest, még pedig hatalmasat. Amikor elsötétült a színpad, ültem még ott egy darabig, hogy: "Na... most... most vége van, vagy mi?" Nagy pofont kapott a közönség, de jó pofon volt. Beszélni fogunk még erről egy darabig. Hogy megnéztük a Csongor és Tündé-t, és imádtuk.

Sok helyen vannak pénteken vagy szombaton bálok. Ezek nem kisestélyis , szmokingos, keringős bálok. Ezek kőkemény mulatós zenék - tudományos nevükön: báli számok.

Sok faluban él az a bevett szokás, hogy aki elballagott az általános iskola 8. osztályából, az elmehet bálba. Magam is így kezdtem "báli pályafutásomat".

Endrőcön, ahol én lakom, kéthetente péntekenként ilyen bálokon zenél a Gigantic Együttes. Igen sokan járnak ide, és a visszajelzések alapján elmondhatja a helyi kocsmáros, csak nála vannak több mint 100-en bálban.

Sok kérdés merülhet fel, pl. Ilyenbe nem csak öregek járnak? A válasz magáért beszél: Nem! Ha megfigyelnétek, akkor látnátok, hogy 15 és 30 év között van a bálozók 70%-a.

És, hogy mennyire van jelen az alkohol? Erre szintén egyértelmű a válasz: embertől függ. Mert vannak olyanok, akiknek kell két feles, hogy tudjanak táncolni, de vannak, akiknek a vérében van a ritmus. Persze, nem csak a mulatós bálokban rúgnak be az emberek, de - mivel ezt tudni kell - a báli számok fele arról szól, hogy néha a kocsmában be kell tintázni egy kicsit. A báli számok másik fele a párkapcsolatokról szól, pl. „Bocsáss meg, kérlek, van egy hibám...” De sok bálban játszanak cigányzenét, és láttam, hogy erre jobban pörögnek, mint a báli zenére. Jelen van a horvát zene is, például a Hoppá Cuppá, ami talán legismertebb kóló - erre már tényleg csak azok szoktak táncolni, akik tudják, vagy már annyira részegek, hogy azt se tudják, hogy fiúk-e vagy lányok.

Szoktak-e verekedések lenni? Sajnos több helyen igen. Volt olyan - szüleim mesélték- 2007-ben a falu kultúrházát majdnem szétverte a "maffia". De láttam elég csúnya bunyókat is, amikor mind a két fél be volt rúgva, de volt olyan is, amikor a kidobó dobta ki a tagot, mert nem bírt viselkedni.

Egy szó mint száz, egyszer próbáljátok ki a bálokat, ha eddig még nem tettétek, mert hány ország, hány nép mondhatja el magáról, hogy ennyi és ilyen bálokat tud csinálni? Hány nép tud ennyi mulatóst énekelni? Mert a magyar zene tényleg világhírű, hisz a TajtiBoy-t is hívták Amerikába!

Csehov: Cseresznyéskert

Pécsi Nemzeti Színház

Rendezte: Dömötör Tamás

Csehov műveire jellemző, hogy szereplői döntésképtelenek, mástól várják a megoldást, kommunikációképtelenek, elbeszélnek egymás mellett. A felbukkanó konfliktus, cselekmény megjelenésénél nem tesznek semmit, a jelen helyett a múltba vagy a jövőbe menekülnek.

Az előadás rendezője, Dömötör Tamás is ezeket próbálta kihangsúlyozni. A szereplők közötti kommunikációhiány szinte egyértelmű a színpadon: Firsz, az inas (Németh János) ősemberként jelenik meg, míg a második felvonásban a bűvésznő, mint egy űrből jött robot van jelen. Láthatólag a rendezőnek nagyon fontos, hogy a fiatal nézők is be tudják fogadni Csehov 1904-ben írt darabját: a második felvonásban lévő jelmezbál, a superman jelmez, és az onnan kiszűrődő, fiatalos zene mind ezt segíti. Rendezői sajátosság még, hogy Tordy Géza hangján megszólal a Mesélő. (Hangfelvételről hallhatjuk.) Ez a darabhoz vontatottságot, lassú egyenletességet ad.

A díszlet – tervezője Szili Péter - teljesen a darabhoz illik, a néző bele tudja magát élni a szituációba. Lényegre törő, viszont annál monumentálisabb és fontosabb a díszlet jelenléte. Már a nyitóképben nagyon kifejező kép tárulkozik elénk: egy szalont láthatunk, amiben óriási kanapé és foteleket láthatók. Olyannyira nagyok, hogy ha a szereplő beleül, csak lógatni tudja a lábát. A darab szereplői ugyanezt teszik a való életben: nem tesznek semmit, csak „lógatják a lábukat”, nem nőttek fel a döntéshozáshoz, a tettlegességhez. A jelmeztervező Kiss Julcsi ugyanezt sugallja Ljubova Andrejevna ruhájával: Ranyeszkaja nem elég nagy, felnőtt, hogy ezt viselje. Egyben ez a ruha jelenti az ő egyetlen értékét, vagyonát, amit azért is visel, hogy emlékezzen ő is, és a többiek is a régi fényűzésre, gazdagságra.

Stubendek Katalin Ljubova Andrejevna szerepét nagyon hitelesen formálja meg: az özvegyen maradt nő elvesztette fiát, ezért elmenekült Párizsba lányával, és fogadott lányával. A színésznő nagy érzelmeket mutat be a színpadon, a karaktert meg tudjuk sajnálni, ami közömbösségbe csap át, hiszen Lopahin, a kereskedő megmondja a megoldást, hogy hogyan lehetne megtartani a kertet, ám Ljubova Andrejevna nem foglalkozik a problémával, elhessegeti. Lopahin, a kereskedő szerepében Józsa Richárdot láthatjuk. Az ő karaktere foglalkozik egyedül a problémával, meg akarja oldani, ám senki sem hallgat rá. Végül az árverésen ő veszi meg a telket, ami számára igen jelentős, hiszen régebben apja szolgáló volt itt, most meg ő a tulajdonosa a cseresznyéskertnek. Józsa Richárd alakítása kicsit naív, a darab elején még segítőkész szándékot fogalmaz meg, ám a darab végére egy negatívnak tűnő figurát alakít ki. Fontos még Várja, a fogadott leány karaktere: ő az, aki a realitás talaján mozog, a család visszaérkezése után ő az, aki átveszi a háziasszony szerepét. Azzal törődik, hogy minden rendben, épségben megmaradjon, ne történjen semmi botrányos. Darabont Mikoldot láthatjuk a szerepben. Nagyon erős, szigorú lányt állít a színpadra, úgy mutatja be, mintha neki tényleg a felügyelés lenne a feladata.

A csehovi mű nagyon aktuális helyzetet állít a néző elé: egy eladósodó család egyetlen még meglévő értéke, a cseresznyéskert körül forog a szűk cselekmény. A mű szereplői megkeseredett, kilátástalan emberek, kik lemondtak a cselekvésekről, tehetetlenül várják az elkerülhetetlen sorsukat. Még akkor sem tesznek semmit, ha a megoldás is meg van, inkább a boldogító múltba menekülnek.

Képek: A Pécsi Nemzeti Színház honlapjáról: www.pnsz.hu

Pécs és környéke leghíresebb mulatós zenekara a TajtiBoy Együttes. Tajti Viktor és Turányi Gábor mesél pár szóban karrierjükről.

P.D.:Meséljetek magatokról!

T.V.: 2007-ben kiadtam egy szóló nagylemezt,amin 1-2 saját dal és feldolgozás hallható. Pécs környékén rendezvényről rendezvényre kaptam felkérést.
Az egyik fellépésem alkalmával adtam egy promóciós CD-t Fásy Ádámnak - mert előtte léptem fel egy 45 perces műsorommal -, ha lát bennem valami fantáziát, akkor hívjon.  Pár napra rá hívott is és átbeszéltük, egyeztettük a dolgokat. Ekkor még egyedül léptem fel két táncos lány kíséretében.

T.G.: Én 2008-ban társultam Viktorhoz, így hangszerrel kiegészítve a zene is és a színpadkép is teljes lett. Nekem van zongorához végzettségem, így hivatalosan  2008-tól kezdve létezik a TajtiBoy Együttes.

P.D.: Viktor, te mióta foglalkozol a zenével?

T.V.: 1997-es évektől DJ voltam ,majd 8-10 évre rá karaoke showkat rendeztem pár éven át, ezek után  édesapám zenekarába találtam magam a színpadon.

P.D.: Mennyire vagytok megkeresettek?

T.V.:  Tavasztól – őszig bezárólag vannak a fellépési időszakok, azaz a szezon.
Jelenleg 5-6 műsorirodás partnerünk van és saját magunk is szervezzük a fellépéseket  hétről - hétre.

A zenei stílusunk a mulatós kategórián belül elég változatos, a lemezen lévő dalokat úgy írjuk meg vagy dolgozzuk át, hogy a fiatal korosztály és az idősek körében is kedvelt ütemű és hangzású legyen. Nem csak mulatós dalokat, hanem pop dalokat is írunk vagy dolgozunk fel, ennek köszönhetően lettünk ismertek itthon és a körülöttünk lévő országokban ahol Magyar zene a közkedvelt.

T.G.: Sok olyan hétvége van, hogy elindulunk péntek délelőtt és vasárnap éjjel érünk haza száraz kiégett aggyal.

P.D.: Merre felé zenéltek, zenéltetek?

T.V.: A legtöbb fellépés az országon belül van általában,de a szomszédos országokban is sok a felkérés (Erdély,Szlovákia,Románia,Ukrajna)! 2010–ben Amerikában-Kanadában turnéztunk 1 hónapon át a kint lévő Magyar klubokban, idén februárban kapásból az első fellépésünk, Észak-Írországban volt szintén Magyar klubban, szóval nagyon sokfelé ismernek minket.TV fellépéseinket minden csütörtökön, szombaton este a Nóta TV-n láthatják az érdeklődők a Zeneexpressz műsorban.

Köszi az interjút, és sok jó bulit a nyárra!

T.V.: Mi köszönjük szépen, és akinek kedve van látogasson el honlapunkra is www.tajtiboy.hu

A mai napon öt órai kezdettel indul a pápaválasztó konklávé. Az ezen a ceremónián résztvevő bíborosok megválasztják XVI. Benedek utódját. Interjú Nyúl Viktor egyetemi lelkésszel.

Atya, mi a konklávé?

A konklávé hitünk egyik nagyszerű cselekménye, mikor a bíborosok a Szentlelket segítségül hívják és megválasztják Szent Péter utódját. Mivel a konklávé nyilt, ezért minden országból jövő bíborosok esélyesek a pápaságra.

Ön hogy gondolja, Erdő Péter lehetséges pápajelölt?

Minden bíboros esélyes, mivel ugye nyilt a pápaválasztás. Az újságok többféle szempontok szerint állítják fel a listáikat, de akik ezt mondják nem tudhatják pontosan az Ő esélyességét, mert akik tudják azok nem mondhatják el.

Hogy épül fel a konklávé?

Először is a bíborosok a Mindenszentek litániáját énekelve bevonulnak a Sixtusi–kápolnába, majd a bíborosi kollégium vezetője felszólal: „Extra Homnes”. Ezzel kifejezi, hogy menjenek ki azok a bíborosok, akiknek nincs választójoguk. A választók benntmaradnak, és esküt tesznek az evangéliumra, hogy nem tudatják sem egymással, sem a külvilággal, hogy kire voksoltak. Majd a Szentleket kérik egy imádság formájában és ha úgy akarják, akkor már ma szavazhatnak is.

Már ma felszállhat a fehér füst?

Bár ma elindul a szavazás, de nincs rá esély, hogy meghozzák a döntést.

A megválasztott pápa mit csinál a megválasztása után?

Az ellenőr-bíborosok odamennek a legtöbb szavazatot kapotthoz, és megkérdezik, hogy akarja–e a pápai címet. Ha elfogadja, van pápánk, „Habemus Papam”. Ezután a Szentatya átmegy az ún. Könnyek–kápolnájába, amelyben felveszi a pápai reverendát, majd visszamegy a Sixtusi–kápolnába. Ott a bíborosok kifejezik tiszteletüket, majd elimádkozzák a Te Deumot. Ezután a protodiakónus bíboros jelenti be az új pápát, aki a Szent Péter-bazilika központi erkélyéről adja az első Urbi et Orbi –azaz– a Városnak és a Világnak nevű áldását.

Pohnert Dávid

Sándor Péter egyetemi hallgatóként máris főszerepeket játszott a Pécsi Nemzeti Színházban - nem kis sikerrel alakította például Rádióst a Padlásban vagy Kukorica Jancsit a János vitézben. Hangjával szíveket dobogtat meg, és mindig vastapsra számíthat. Egy kávé mellett - mivel mindketten hullafáradtak voltunk - beszélgettünk, és egy vérbeli sármbetyár színész helyett valami egészen mást kapunk tőle.

A pesti Színművészeti Egyetemre hallgatója vagy, de honnan jöttél és hová mész?
Kecskeméti vagyok, illetve a végtelenbe megyek és tovább. (Nevet). Tizennyolc évesen szepeltem a Hairben, én voltam Claude Bukowski, ami gyakorlatnak tök jó volt, és utána felvettek az egyetemre. Mint bármi más az életben, ez is annyira kétséges volt, hogy most felvesznek-e vagy nem, sikerül-e vagy nem sikerül. Minden pillanatot úgy éltem meg, mintha a levegőben repülnék. Utána meg gyorsan letoppantam, ütnek-vágnak, utána ott vagy négy évet az egyetemen, ahol elmegy az életkedved. A Színművészeti egyáltalán nem olyan, mint a többi egyetem: hétfőtől szombat este hatig bent vagy, és utána még próbálni is kéne. Igyekszem széles körben megismertetni magamat Magyarországon, a média a legjobb módszer, csak aztán el tud menni egy minőségen aluli dolog felé, és hamarabb felkapnak egy tehetségkutatós, mint egy színházi embert, de jobban elismernek. Nem voltam még tehetségkutatóban, de tavaly behívtak a The Voice-ba - hála a jó égnek nem lett belőle semmi. Kegyetlen szerződések vannak ezekben a műsorokban... Csak a lóvé a fontos. De persze ez mindenütt így van, bár a színház az egy örök, élő dolog... Ha az ember csinál valami igazán jót, azt azért meghallják, még azok is, akik kevésbé járnak színházba. Bár anyukám Csehovra azt mondta: "annyira unalmas, haza is mentem a szünetbe'". Mondjuk nem itt Pécsen, Kecskeméten mondta. Na, szóval hová tartok? Minél több szerepet szeretnék, mindenképp szeretném kifizetni a diákhitelemet, szeretnék boldog családot, ami úgy tűnik, hogy alakul, fiatal korom ellenére ugyanis nagyon családcentrikus vagyok.

Hogy lehet, hogy te egyetemre jársz, és közben több szerepet is játszol ebben az évadban - köztük főszerepet is?
Szakmai gyakorlatnak hívják. Négy évet lehúzunk az egyetemen, és aztán gyakorlat, bár én már tavaly is voltam színházban, csak Pesten. Az előző évad is már egy gyakorlat volt, ezt osztályozzák.

Ahogy így elnézem, eddig főleg musicalekben játszottál. Voltál Tybald, Claude a Hairben, Kukorica Jancsi a János vitézben. (Na jó, az operett), most meg a Padlás. Ez a kedvenc műfajod?
Azért úgy tűnik, hogy jövőre - bár ki tudja, mit hoz az élet - lesz prózai szerepem is. Meg filmek is adódnak. Voltam egy Társas Játék című sorozatban, bár nem volt benne sok dolgom, de azért voltak közben meghallgatások, felkérések... úgy tűnik, valamikor összejön majd valami film. Én hiszek abban, hogy az ember bevonzza a dolgokat, ha igazán akarja és pozitívan szemléli az életet, a negatív hozzáállás viszont az egészet megöli, ezért inkább magamba fordulok, ha rossz érzéseim vannak. Jó, ha egy musical olyan szinten meg van csinálva, nagyzenekarral, hogy a nézőnek is, meg nekem is egy katartikus élményt nyújt, nem elcsépelt hülyeséget. Mert oké a Padlás, de az egy mesedarab: nincs nagyzenekar, bár nagyon jó musical és nagyon imádom. De azért más, mint egy Jézus Krisztus Szupersztár, vagy egy Sakk, amiben óriási drámák és óriási zenék vannak, ilyenekre is vágyom. Mert a Jézus Krisztus Szupersztár az egy az egyben ősmusical, egy ős-rockopera, ott nincs poén, illetve, lehet humort csempészni bele, de megy a zene végig, rá kell énekelni, meg kell csinálni, és akkor vagy tátva marad az ember szája egész végig, vagy a felénél felugrik, hogy elég, én ezt nem bírom. A Padlásban is meg lehet találni a szépséget, a maga naivitásával, a dolgokra való rácsodálkozásával, miközben mintha a története nem jutna egyről a kettőre, de mégis, az a szeretet, ami körbeveszi,  az életben tartja az egészet. A Hairben is ott a bohóság, a hippikorszakról szól, amit én nem éltem át, de ahogy bele-belenézegetek, tudom egy-két dologhoz hasonlítani.

Amikor musicalszerepet játszol, akkor táncolnod is kell... ez téged hogy érint?
Olyankor mindig nagyon átlényegülök, és... (nevet). Hát, meg kell csinálni. Ha megtanítanak egy komolyabb táncot, meg tudom csinálni, de a Padlásban ez nem volt az. De nem tudok spárgázni, meg breakelni sem tudok.

Most fejeztem be egy regényt ezzel a témával kapcsolatban - Maughmtól a Színházat - és abban is szerepel az ún. színészparadoxon, miszerint minél kevésbé éled bele magadat a szerepbe, annál jobban sikerül megformálni. Igaz ez?
Ha nem teszed bele a teljes lényedet, akkor tudod kívülről irányítani. Például érthetően beszélni, persze nem mindig sikerül, ha fáradt vagy, és mindig van olyan, amit nem értenek. Én úgy értelmezem a paradoxont, hogy nem szabad elveszteni az uralmat, a kontrollt. Ha én úgy lennék ott a színpadon jókedvű, ahogy én valójában jókedvű vagyok, akkor az annyira sok lenne, annyira visszataszító...  mindenki azt kérdezné, ki ez a hülyegyerek? De ha kicsit karikatúra jellegbe megy át, az már humor lehet. De az ízlés kérdése.
Nem hinném, hogy nem kéne azonosulni a szereppel, mert neked szimpatikusnak kell lenned a szerepben. Bármennyire negatív a szerep, neked el kell hinned a karakter igazát. Akkor nem jó egy szereplő, ha csak olyan öncélúan gonoszkodik. Akkor jó, ha logikailag is meg van magyarázva.

Ez a színész dolga, nem, kitalálni, milyen is az a szereplő? Hogy birkóztál meg a Rádióssal?
Én először is elgondolkodom azon, hogy milyen lehet az a valaki, hogy nézhet ki. Nem Kaszás Attilára gondolok, - meghallgattam természetesen, nagyon jó, - de nem rá gondolok, hanem arra, hogy nekem mit jelent a Rádiós. Mert ha én a Kaszás Attilára gondolnék, akkor az csak egy gyenge utánzat lenne. Biztos van olyan is, akinek ez jelent valamit, és csak azért is arra gondol, és akkor jön az, hogy ez annyira olyan, mintha őt akarná utánozni. De akkor az menjen haza, énekelje otthon, csináljon úgy, mintha ő lenne Kaszás Attila. Nyilván olyan is van, aki úgy ül be a színházba, hogy őt akarja látni, biztos benne van ez is.

Tudsz azonosulni Rádival?
Most nagyképű dolog lenne, ha azt mondanám, hogy igen? Én úgy érzem, el tudom hinni azt, hogy ez velem is megtörténhet.

Keresel nekem szellemeket a padlásomon.
Bármikor. Szóval, velem is megtörténhetne, a képzeletemben. Nagyon ezoterikus személy vagyok, hiszek a sorsban, az energiákban, a körülöttem lévő kis pulzusokban, abban, hogy mindennek oka van, még a rossz dolgoknak is. Nagyon fontosak az emberi kapcsolatok, érzékeny vagyok, nagyon megviselnek az emberi játszmák, átlátok rajtuk. Azt nem tudom kibírni, és olyankor kezelhetetlen vagyok.

Van olyan szerep, amit most szívesen eljászanál?
Persze, hogyne lenne! Például az Amadeust.

Maradsz itt Pécsett? Mert nekem úgy tűnik, hogy elég fix pozíciód van itt.
Fix? Az életben semmi se fix! (ezt a diktafonba ordítja, hogy biztosan rögzítve legyen.) Azért az álmaimban ott van az, hogy sok mindent kipróbáljak.

Látom, van ott a kezeden egy tetoválás. Honnan van?
Tizennyolc éves koromban kaptam, énekeltem, és annyira megtetszett nekik, hogy ha szeretnéd, ingyen megcsináljuk neked.. Azt jelenti, hogy szilvásgombóc. (Nevet.) Nem. Azt jelenti, hogy zene.

Ha meghalljuk a Psycho Mutants nevét, először fel sem merül bennünk, hogy hazai produkcióról lenne szó, pedig de. A pécsi illetőségű hat tagú zenekar 2005-óta szórakoztatja elsősorban a hazai érdeklődőket. Állításuk szerint nem lehet egyetlen egy stílusba belekényszeríteni az alkotásaikat. Ugyanúgy merítenek a western swing-ből dalaikban, mint amilyen gyakorisággal a tangóharmonikán játszanak. Érdekes egyveleg amit ők tudnak adni a hallgatónak. Ehhez az élményhez hozzájárul Karnics Zoltán különleges mély, bariton hangja is.

Most a Tango with me című dal és klip kerül górcső alá. Kritikus szemmel nézve a dal tartalmilag nem ad túl sokat. Egy fülbemászó dallam és szöveg ugyan erősíti az amúgy nem túl színvonalas dalszöveget és hangzást, de ez mégsem az ami miatt a klip érdekessé válik. Az alaptörténete minimális, egy téma, a western köré épül, ebből adódóan alkalmazandó a puska és például a korhű öltözet. A színvilág viszont pozítív: figyelemfelkeltő és élénk. Vonza a tekintetet. A képi világnak viszont jár egy ötös az előző klipekhez képest. A régebbi 2008-as Borzsongas című klip a '20-as évekből összeszedett horrorfilm-részletekkel ugyan eredeti és izgalmas volt, viszont képileg és színügyileg elég gyatrának tűnt. Szóval e téren nagy előrelépés a Tango with me.

Mindent összefoglalva nem egy nagy durranás a klip, viszont a zeneügyileg ott vannak a srácok. Koncertek sorozata után a tagok már több európai fesztiválon is megfordultak, ebből is látható, hogy le tudtak tenni az asztalra valami értékeset. Talán abban rejlik a varázsuk, hogy nem az aktuális trendekhez igazodnak, hanem valami újat, valami izgalmasat hoznak létre. És ez kiváló taktiája a figyelemfelkeltésnek. Az, hogy mennyi a hallgatottsági indexük, szerintem nem fő szempont náluk: ha szereted hallgasd, ha nem akkor ne. Ez becsülendő. A Psycho Mutants semmi esetre sem tömegzenekar, talán ezzel is kitűnik a többi közül. Nem lesz a kedvencem, de mindenképpen ellátogatok egy koncertre ha lesz alkalmam rá.

Akár a "magyar nemzeti musicalként” is emlegethetnék Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter közös alkotását: huszonöt éve játsszák országszerte, töretlen sikerrel. Kívülről fújjuk a dalokat, újra meg újra meghatódunk, amikor Kaszás Attila a Fényév távolságot énekli. A pécsi társulat nagy fába vágta a fejszéjét, amikor megint színpadra állította ezt a félig mesét, félig musicalt.

Az előadás legelején is játszanak a fénnyel, különösen az UV-fény nagyon érdekes, ami csakis a szellemek fehér ruhájáról verődik vissza. Nem a hagyományos lepedőről van szó, amin két helyen kivágtak egy lyukat: ezek echte meseszereplők, akiket XV. századból szalajtottak, és azóta is elhagyatott padlásokon bolyonganak, fehérre mázolt arccal és halvány kosztümökben - azóta is olyat keresnek, aki majd megszereti őket és emlékezik rájuk.
Az első figura a Herceg, aki megjelenik a színpadon - korántsem a királyfi fehér lovon az álmainkból. Elsőre meglehetősen idegesítő, de a darab során az egyik kedvenc szereplőnkké alakul, a túlérzékeny, finomlélek, udvarias, naiv költő-királyfi, aki még Csipkerózsikát is lanttal akarta felébreszteni. Nagy Dániel Viktor remekül játszik, csak vállon veregetni lehet

A második szellem, a típusszereplő Lámpás, a nyolcadik törpe, Mikola Gergő alakításában. Morgolódik, viccelődik, táncol, kötekedik a Herceggel, jól ismerjük már más darabokból is ezt a figurát.

Azt viszont nem értem, hogy Stubendek Katalin mit keres Kölyök szerepében. Inkább énekel operát, mint musicalt, nyilvánvaló, hogy egy prózai színésznőnek adtak zenei szerepet. Bár az Utána repülünkben Meglökővel, Koncz Péterrel együtt megmentik a szánalmas koreográfiát, akrobatikus mozdulatokkal dobálja fel-alá a néma hóhér a Kölyköt, de egyébként... Amúgy a teljes koreográfia egyszerűen röhejes, nem lehet róla többet elmondani.

Az első “valóságos” ember a színpadon Mamóka, a musical egyik legnagyobb sztárja. Füsti Molnár Éva úgy aggódik, úgy sopánkodik, úgy tömi belénk a szilvásgombócot, mint a tulajdon nagymamánk. A világító szilvásgombócok is kreatívak, lehet őket fel-le dobálni, de nem tűnnek nagyon gusztának... Lefaragtak a szerepéből, sokkal kevesebbet látjuk a színpadon, mint amennyi egy ilyen karakternek és egy ilyen színésznőnek kijár, de mindettől függetlenül az egyik legjobb a színpadon.

Az ember nem is csodálkozik, hogy Süni őrülten szerelmes “Rádiba”, hiszen Sándor Péter olyan hitelesen alakítja az okos, kicsit kocka, kicsit szerencsétlen, de - szakszóval - cuki férfit-fiút, hogy a darab erejéig mind belészeretünk. Bár A Padlás kevés teret enged a prózai megnyilvánulásoknak, a Rádiós mégis életnagyságban, valóságosan áll előttünk.

Elvetemült Padlás-rajongók - köztük én is - Kaszás Attila csodás hangja után kétkedve várjuk a Rádióüzeneteket, a Rádiós első zenés megszólalását. Sándor Péter mégis megfelel, sőt, felülmúlja hétmérföld magas elvárásainkat! A pillanatok, amikor felállt a hátamon a szőr az izgalomtól és a feszültségtől az volt, mikor a Rádiós énekelni kezdett: kifejező, erőteljes és egyedi hang szólal meg. Finomlelkek zokognak, művészlelkek legszívesebben vele énekelnének, és minden nő a nézőtéren szeretne ráordítani, hogy gyerünk, csókolja már meg Sünit!

Érdekes, hogy huszonöt év alatt a név, “Rádiós” már kissé elavulttá vált - ki az, aki még rádiót hallgat, és nem YouTube-on lóg, ki teremt kapcsolatot rádión keresztül, és nem Skype-ol? Az elektronikus technika fokozottan megjelenik, követi a XXI. századi technológiát. Robinson, a komputer, három monitorral is büszkélkedhet. Egyre többet beszél, és beleszól, a szereplőknek még be sem kell mutatkozniuk, Robinson az azonosító-programja tud róluk mindent: hogy hívják, hol születtek, kibe szerelmesek.

Györffy Anna egy aranyos, átlagos kis művésznőcskét alakít, és jól is csinálja. Nagyon kellemes meglepetést okoz az énekhangjával, ez nehéz zenei szerep. De remekel, hol gúnyos-bájosan nyikorgatja a hegedűjét a tetőn a Valaki Hamisan Énekelben, hol a reménytelenség szól ki belőle a Nem szólnak a csillagokban. A rendezés baklövése, hogy ezt a dalt, ami a leglíraibb az összes közül, egy csodálatos vers a kilátástalanságról, megbecsteleníti az, hogy közben Süni és Rádiós csocsóznak! A végén még nevetnek is, szerelmesen évődnek, mint akik az egész drámát nem veszik komolyan. Most sírjak, vagy röhögjek?

A másik keveset szerepeltetett, de kiváló karakter Témüller, a “padlásellenőr”. Az eredeti CD-t hallgatva ő kifejezetten félelmetes. A modern haladás, a karrierizmus - “enyém a pálya!” - megtestesítője. A mai világ szólal meg általa, aki ki akar írtani padlást, álmokat és álmodozókat, szellemeket, művészeket és különcöket. Ő a valós fenyegetés és dráma, aki komolyan veszélyezteti a szűklátókörűségével a Padlás mesevilágát. Félünk tőle és utáljuk. A pécsi feldolgozásban azonban más a helyzet.

Lipics Zsolt tagadhatatlanul zseniális. Ingerülten ordítozik, méricskél, elégedetlenkedik, de rekedt ordibálása közepette is nevetséges. Szándékosan. Nézzük ezt a szánalmas alakot - hogy lehet ennyire hülyének lenni, hogy nem látja a szellemeket? Még mindig a karrierizmus megtestesülése, de már vicces. Csak egy kisember, aki fontoskodva ugrál fel-alá. Már a drámai dal, az Enyém a pálya is viccessé vált. És bár remekül szórakoztam, mert ez a valódi humor, ő az egyetlen, aki nem olcsó poénokkal dolgozik, hanem igazi jellemkomikummal, azért közben valami el is veszik. A Padlás valóban félig musical, de valójában véres valóság, a mese keretei között. Azzal, hogy Témüller már nem a modern kor pusztító, központosító alakja, a dráma is elveszett, hiszen a valódi ellentét itt azok között feszül, akik alkotnak és látnak egy másik világot, és azok közt, akik már modernek, sekélyesek, hitetlenek lettek. Az ellenség röhejes, nincs miért félteni a szellemeket vagy Rádiósékat. De egy új Témüllert ismertünk meg - talán még hitelesebb is, mint az elődei.

Götz Attila nagyon szimpatikus gengszter és Révész egyszerre. Sándor Péter mellett ő az, aki valóban tud énekelni. Rögtön megkedveljük, ahogy próbálgatja az ember-létet - elvégre ő csak egy lélek, aki beleszállt egy holt gengszter testébe. Amellett a részeget is jól játssza.

Az első felvonás vége felé jelennek meg a rendőrök, a Detektív, aki még önmagát is kinyomozza, és Üteg, a rendőr másik balkeze. Az előadás legnagyobb poénja, mikor, miután Rádi és Süni is hegedült, megérkezik Mamóka, a detektív pedig, illedelmes, disztingvált úriember módjára megkérdezi: Szintén zenész?
Üteg, az akciófilmekből ismert kommandós paródiája a viccek kiapadhatatlan forrása. Rajta csak röhögni lehet, és a poénok jók, oldják a feszültséget - mégiscsak a rendőrség kutakodik egy szellemekkel és körözött bűnözőkkel teli padláson. Ez a viccelődés az első felvonás alatt még illik is, kell is, de a másodikban, ahol felcsendül a Fényév távolság és a Csupa-csoda padlás - a mélyen tisztelt publikum ilyenkor vörösre sírja a szemét - már nem kellene vicceket elsütni. Egyszerűen nem illik oda.

Hol a katarzis, hol a dráma?

A boldogtalan, bolyongó kísértetek végre megtalálják a boldogságot az öröklétben - de nem tud megérinteni, hiszen folyton nevetnem kell.
Azoknak, akik először nézik meg a darabot, egész biztosan tetszeni fog - hiszen jó darab, jó színészekkel, és valahogy mégsem áll össze kerek egésszé. Mintha pont a musical lényegéről felejtkeztek volna el, a végére a cselekményből semmi sem marad, csak Süni és Rádi szerelmi kettőse - aranyos és egyszerű, de csak része az egésznek. Elvetemült Padlás-rajongó vagyok, ez a musical része a gyerekkoromnak. Szerintem ez a történet többről szól.