Középiskolások egyik réme Vörösmarty Csongor és Tündé-je. Nemcsak azért, mert bonyolult, romantikus szövege nem könnyíti meg az olvasást, hanem sok létfilozófiai kérdést is feszeget, és a népies elemek sem állnak túl közel a jelenkor olvasójához. A pécsi Janus Egyetemi Színház most mégis színpadra vitte.
Ez a plakát egy képben el tudja mondani, miről szól a darab.. szerintem zseniális :)
Egy személyes vallomással kell kezdenem: egyszer vettem a kezembe ezt a művet, és az első öt oldal után el is hajítottam, én ezt nem olvasom el, egy mukkot sem lehet belőle érteni. Kicsit húztam is a számat, mikor a magyartanárom elráncigált erre az előadásra. Jó néhányszor voltam már a JESzben - azaz a Janus Egyetemi Színházban - de tartottam tőle, hogy valami nagyon kortárs, nagyon művészi maszlagot akarnak a nyakamba varrni.Óriásit tévedtem.
Kezdjük talán azzal, hogy maga a környezet is különleges: a JESz nem a tisztes, formális színház, egyáltalán nem ciki tornacipőben és rövidgatyában besétálni, sőt, ez alkalommal annyi néző volt, hogy egyeseket a padlóra, a színpad szélére ültettek le. Volt egy hangulata, mit ne mondjak. A néző különben is végig a darab része: legjobban akkor ijedtünk meg, amikor Ledér, a csábító a közönség soraiból sétál elő...
Csongor - Zakariás Máté
A díszlet és a jelmezek nagyon letisztultak voltak, hiszen maga a darab is annyira tele van varázslattal és mesével, teljesen felesleges ezt még a néző arcába nyomni. Ilyen puritán keretek közt a romantikus hatás teljes mértékben érvényesül, hiszen maga a puszta szöveg is tömény költészet, és megfelelő keretek közt a költészet egyenlő vegytiszta gyönyörrel. (Mondom ezt én, aki nem bírta végigolvasni.). Ez az előadás megszeretteti veled a szöveget, az egzotikumot, észre sem veszed, de máris a része vagy ennek a világnak, ami tele van ördögfiókákkal, bűvös bocskorokkal, boszorkányokkal és tündérekkel. Mégcsak nem is erőltetett vagy giccses. Ez pedig csakis a rendezés érdeme.
Nem tudom, én vagyok-e az egyetlen, de engem a főszerelmes főszereplőpár általában idegesít. Rómeó kifejezetten az idegeimre megy, amikor csak sóhajtozik, hogy "Júlia..." Ezek a híres szerelmespárok annyira, de annyira szeretik egymást, csak azt soha nem tudjuk meg, hogy miért. Ez az előadás sem volt kivétel, de a hősszerelmes-effekt sokkal kevésbé volt zavaró. Néhol még meg is hatódtam. Üdítő volt viszont a "földi" szerelmespár, Ilma - vagy, ha úgy tetszik, Böske - és Balga, Csongor szolgájának a kettőse. Emberi sorsok és emberi szerepek, veszekednek is, meg szeretik is egymást, Böske menekül Balga elől, közben a férje más lányok felé is kacsingat, de azért bolondulnak egymásért, szóval, semmi sem tökéletes. De a vége sokkal érthetőbb és emberibb. Életszerűbb.Ez pedig jó, annyira jó, a sok mitikus felfordulás és filozófia után jól esik az ember szemének egy kis poros, alacsonyabb rendű románc. A szövegen nyilván nehezen lehet változtatni, legfeljebb húzni, de ez a két szereplő a darab egyik fő motorja.
A negatív szereplőket csak dicsérni tudom. Mirigy, Pásztó Renáta olyan jól rikácsol, hogy meghűl az ereidben a vér. Az ördögfiókák - Szabó Márk József, Horváth Martin és Nagy Péter - tényleg nem túl aranyosak, fel-alá rohangálnak, ordibálnak, verekednek, és ez természetes, jön, nem giccses és nincs megcsinálva. (Legalábbis a mélyen tisztelt drága publikum ezt nem érzékeli,) Egyébként elég sokat verekednek a színpadon, és jól csinálják. Nyilván senki nem üt meg senkit igazán, de érzékelni lehet az ütések erejét és a haragot, ami ezeket az ütéseket okozza.
Vörösmarty azért feladta a leckét, amikor azonkívül, hogy az "igaz szerelem" kérdéskörét akarta körbejárni népies köntösben. Most három alakot egy szereplőbe gyúrtak: a Kalmár, a Fejedelem és a Tudós ugyanaz. AZ első alkalommal, amikor megjelenik, ezt a hármat - pénzt, hatalmat, tudományt - ajánlja fel Csongornak alternatívaként a szerelme helyett. Egyenesen keresztül vonul Inhof László a színpadon, semmi más sem zajlik a monológján kívül, és így a közönség alkalmat és időt is kap arra, hogy megértse, amit mond, hiszen nem kell ezer más dologra figyelni közben.
Még mindig nem tudom eldönteni, hogy pozitívum vagy negatívum-e, amit a rendezés művelt a darab végével. Nem mondom el a konkrét eseményeket, mindenki kotródjon el színházba, és nézze meg. Változott az eredeti szöveghez képest, még pedig hatalmasat. Amikor elsötétült a színpad, ültem még ott egy darabig, hogy: "Na... most... most vége van, vagy mi?" Nagy pofont kapott a közönség, de jó pofon volt. Beszélni fogunk még erről egy darabig. Hogy megnéztük a Csongor és Tündé-t, és imádtuk.
